Vámos Monika - ezüstkoszorús kozmetikus mester, egészségügyi szakkozmetikus, sminktetováló szakember, oktató

Vámos Monika

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy elmondhatom magamról, a szakmám a hivatásom. Fiatalkorom óta kozmetikusnak készültem, és mindent megtettem azért, hogy ez az álmom valóra váljon. Örülök annak, hogy a munkám eredménye másokat boldoggá és elégedetté tesz, és fontos számomra, hogy vendégeimnek a lehető legjobbat nyújtsam.

1980-ban szereztem meg kozmetikus bizonyítványomat, majd 1984-ben letettem a mestervizsgát. Azóta folyamatosan részt veszek a szakma új generációjának gyakorlati és elméleti képzésében. 1987 óta vezetem saját szalonomat, mely 1997-ben költözött mostani helyére. 1990-ben Düsseldorfban elsajátítottam egy akkoriban Magyarországon még ismeretlen eljárást, a sminktetoválást (permanent make-up), melyet 2006-ban kiegészítettem az orvosi tetoválás képzéssel, mely során hegek, mellbimbók illetve hipopigmentáció tetoválásokat tanultunk. Kozmetikusok számára oktatásokat tartok illetve vizsgáztatok. 2011-ben a elvégeztem a Semmelweis Egyetem által indított egészségügyi szakkozmetikus képzést.
Úgy gondolom, hogy egy jó szakember holtáig tanul, és igyekszem is minden lehetőséget kihasználni új ismeretek szerzésére, hogy ezt a szaktudást vendégeim javára fordíthassam.Vámos Monika

Vámos Monika kozmetikus mester, a szalon tulajdonosa pályája során mindig a minőségre helyezte a hangsúlyt. Meglátása, hogy a mai kor kozmetikája jóval túlmutatat a hagyományos arcápoláson. A sminktetoválás egy döntés.A változó világ más értékeket követel meg tőlünk, amelyekhez igazodni már nem csak a hölgyek, de a férfiak számára is fontos. Hiszünk abban, hogy a siker a magabiztosságban rejlik. Ez a magabiztosság nemcsak személyiségünkből, de a külsőnkből is sugárzik, és ennek feltétele az ápoltság.

Bőrünk az egyik legfontosabb szervünk: óriási ereje van, mégis rendkívül érzékeny. Ez az érzékszervünk az, amely a legtöbb, külvilágból érkező hatást felveszi, és az ingereket továbbítja, sőt megvéd bennünket, ha szükséges. A sok munkában azonban könnyen elfárad, nekünk viszont szükségünk van a segítségére egy életen át. Ahogyan a bőrünk megvéd bennünket, nekünk is óvnunk kell őt. Ezt a nemes feladatot mi örömmel és nagy odafigyeléssel vállaljuk, hogy minél több ember érezhesse magát jól a bőrében.